Andrea beszámolója - lumbágó

“Egész életemben makk egészséges voltam. Az őszi, tavaszi megfázásokat leszámítva soha semmi bajom nem volt. Mindig furcsán néztem azokra, akik fiatalon a térdüket, hátukat, vállukat fájlalták. Két gyereket szültem, mindkét terhességet gond nélkül hordtam ki, a testem mindkét alkalommal gyorsan visszaállt eredeti állapotába. Ezért lepődtem meg, mikor egyszer csak a semmiből megfájdult a derekam. Minden előzmény és külső behatás nélkül. Nem emeltem nehezet, nem mozdultam rosszul, minden komolyabb megterhelés nélkül, egyik napról a másikra lumbágóm lett. A barátnőm mondta, hogy menjek el kineziológushoz, mert biztosan lelki oka van, hogy valahol magamban kell keresni a baj eredetét. A kineziológussal a kezelésen végigvettük, hogy minek a jelzése lehet a hát- és derékfájás. Röviden: túlvállalásra utal, arra, hogy valójában félünk az előttünk álló feladatoktól. Emlékszem, ahogy a fotelban ülve elhűltem. Akkor ugyanis a válásom kellős közepén voltam, fogalmam sem volt, hogyan gondoskodom majd a két gyerekemről, nem tudtam, mi lesz velünk. De mindezeket próbáltam elnyomni magamban, nem akartam szembenézni a problémákkal. Így visszagondolva nem is csodálkozom, hogy előjött a derékfájásom, mert egyszerűen nem akartam tudomást venni a félelmeimről. A lumbágóm viszont jelzett, hogy össze kell szednem magam. A kineziológus segítségével végigvettük az előttem álló lehetőségeket, és kimondtam hangosan, hogy igen, félek. Segített tudatosítani magamban az aggodalmaimat, és abban is, hogy reálisan lássam, mire számíthatok. Elkezdtünk azon dolgozni, hogy megnyugodjak. Előrelátóan minden lehetséges utat felvázoltam magamban, próbáltam felkészülni mindenre. A lumbágóm néhány kezelés múlva úgy eltűnt, mintha soha nem is lett volna.”